11. All pain...

Mindenki akkora szakértő, a részletek nem számítanak

Soha nem voltam még ennyire beijedve semmitől! De alapból nem is vagyok félős teremtmény, de most mégis érdekel mit fog gondolni rólam Lou anyukája és testvérei. Ez gond, nem? Jó, mély levegő! Markot már ismerem és vagyunk annyira jó ivópajtások, hogy tudok pár dolgot is. Például már elvált a feleségétől, de havonta letesz egy millió fontot, hogy eltarthassa a gyerekeket és magát. És igaz, hiányolja volt feleségét, megértette, hogy ő miért vált el tőle. Nem akar ilyen életet, amiben a bűn nagyon benne van. Azt akarja, hogy a gyerekeknek jó élete legyen. Megértettem, viszont Lou úgy beszél az apjáról, mintha megerőszakolta volna az anyát, szóval többről van itt szó, mint amit tudok. Nem akarok faggatózni, de kibaszottul kíváncsi vagyok már, hogy mi van a Tomlinson családban.

- Te már ébren vagy! - fogja át a derekam és belepuszil a nyakamba.

- Persze, hogy ébren vagyok. - mondom a tükörképébe vigyorogva. Farkasszemet nézünk a tükörbe, majd mindketten mosolygásba törünk ki.

- Olyan baszhatni való segged van! - jelenti ki keményen belemarkolva.

- Persze, Tomlinson! Majd ha elmúlik, baszhatod is, de addig ne izgasd fel se magadat, engem meg főleg ne! - mondom nevetve.

- Oho, téged miért ne? - kíváncsiság terül szét íriszeiben, mire fejcsóválva szembefordulok vele.

- Mert kénytelen leszel véresen megbaszni! - jelentem ki. Hangos sóhaj szakad ki belőle, majd felrak a szekrényre.

- Imádom azt a mocskos szádat, imádom azt, hogy ilyen perverz vagy, imádom mikor heves vagy, mert az szexi. Imádom, mikor ezekkel - végig simít ajkaimon - és ezekkel - másikkal pedig a kezemen - olyanokat művelsz amikről már csak a képzeltemben eljuttok a csúcsra. Imádom, hogy egyáltalán nem vagy olyan, mint a többi lány. De a legjobban azt imádom, hogy ez mind az enyém! - mondja vigyorogva.

- Utálom mikor ilyen nyálas vagy! - nevettek fel vállába fúrva a fejem.

- Hát, ha már te nem dicsérsz agyon, Hercegnőm! - kuncog fel a fülembe.

- Arra vársz? Hát akkor tessék. - mondom, és a szemébe nézzek. - Ezekkel, és az érzéki nyelveddel olyat csinálsz, mintha kiskorodban joghurtos poharat nyalnál. De most halál komolyan! A szád néha olyan, mint egy életre kelt porszívó! - elmosolyodik, de azonnal folytatom is. - Az ujjaidtól lehidalok, szó szerint. A farkad teljesen kitölt, mindenhol. De beszéljünk érett 19 éves fejjel. Szeretem a hasad, a szemeid kábultba ejtenek. Komolyan elég csak rám nézned! A hajad mindig tökéletes. A "mostkeltemfel' - től a "mostszexeltemegyjótacsajommal" - ig. - felkuncog, mire én is elmosolyodom. - Szerelmes vagyok a hátsódba. Mikor elalszom veled, másnapra attól félek, hogy eltűnsz és elhihetted ezelőtt sose éreztem ilyet. Kötődök hozzád. És nem tudom mi lesz akkor, ha egyszer tényleg megtörténik. Szeretem a hülye fejeid. A kisfiús mosolyodtól a bugyimba piszkítok - meg ne próbáld - és ott van azaz érzés. Tudom, hogy maffiózó vagy - vagy, hogy mondják - és nem szabadna benned bíznom, sőt halálfélelmemnek kéne lennie, asszem', de ahelyett, hogy lenne, olyan biztonságba érzem magam melletted, mint még soha. - elmosolyodik, majd közelebb hajol és megpuszilja az arcom.. Basszus, mond, hogy nem! Lou előtt sírtam, na, baszki.

- Ne sírj, kérlek! - mondja és megölel. Komolyan, nagyon nagy erőfeszítés kell, hogy visszatartsam. És ezt mind ő váltotta ki belőlem és a gyermekkorom. Nem! Erős vagyok! Itt van Louis, akibe totál szerelmes vagyok, és már nem vagyok gyerek! Az állítólagos szüleim sem élnek már - hála a jó égnek - így már nem bánthat senki.

- Töröld meg az arcod, és zuhanyozz le! - suttogja a fülembe.

- Ne nézz hülyének! Attól, hogy elérzékenyültem, nem kell kesztyűs kézzel bánnod velem! - mondom nevetve.

- Jól van, akkor siess! - nevet fel ő is. - Hamarosan indulunk! - mondja, majd elenged és csókot nyom ajkaimra, majd ott hagy. Bezárja az ajtót, én pedig lekecmergek a szekrényről és belenézzek a tükörbe. Elmosolyodom, majd vigyor ül ki a számra, végül nevetésbe török ki. Egy igazi szánalmas csődtömeg vagyok, és hihetetlen, hogy erre még BooBear nem jött rá.

- Megérkeztünk! - este 6 van, Doncasterben vagyunk. Egy hatalmas palota - féleség előtt állunk kocsival, majd be is hajt Lou és leállítja a motort.

- Ideges vagy? - kérdezi mosolyogva.

- Nem! - jelentem ki mosolyogva. A reggeli pánikom tényleg eltűnt.

- Oké, akkor leszek helyetted is ideges! - mondja kínosan felnevetve.

- Ha nem szeretnek, szakítasz velem, ha meg igen akkor szerencséd van! - mondom mosolyogva és szállnék ki, de visszaránt és mélyen a szemembe nézz.

- Ne is álmodj róla! Mióta találkoztunk egy ki - bebaszottul nagy fal van felépítve magad körül, és ma egy picit megrepedt! És ne is reménykedj benne, hogy a tulajdon anyám fog minket szétválasztani! - komolyan beszél. Valahogy hiszek neki, de mégis nem tagadhatom bennem is van némi kétely. - Ma itt alszunk, és holnap ebéd után indulunk vissza, mert vannak elintézetlen ügyeim, addig te elleszel, igaz? - kérdezi mosolyogva.

- Messze van még a holnap, BooBear! - mosolyodom el megcsókolva, majd kiszállunk a kocsiból. Megfogom a kisebb táskám, de Lou azonnal kikapja a kezemből.

- Anyukád azt fogja hinni, hogy egy ribanc vagyok, aki ugráltat! - szinte kiabálom utána, annyira előre siettet.

- Csak úriember! - torpan meg és hátra nézz. - Jössz? - kérdezi hátranézve. Odasiettek hozzá, és össze kulcsom a kezét, vele együtt fogom a poggyászt is. Elmosolyodik, majd megállunk az ajtó előtt. Balra biccent, én pedig megnyomom a csengőt.

- Komolyan mondom lányok, ha nem a bátyátok az nagyot fog kapni, mikor legközelebb jön! - az ajtó nyitódik és egy gyönyörű hölggyel találom magam szembe. Meglepődik, majd végig mér, és komolyan mintha undort láttam volna elsuhanni az arcán, de hamar kényszer mosolyból vált át. Ezt kibaszottul utálom! Előre ítélkezik! Jó nem húzom fel magam, hisz még is csak Louis anyukája.

- Szia, Anya! Hát remélem, nem kapok a barátnőm előtt! - húzza el a száját, felnevetve.

- Szerencséd van, fiam! - öleli meg Louis-t - mielőtt megölelte volna, gyorsan kivettem a kezéből a táskám - így ő is átölelte.

- Anya, ő itt a barátnőm, Rebecca Colt. Becca, őt itt az anyukám, Johannah Poulston! - kezemet nyújtom, mire egy nem szívélyes pillantást kapok.

- Hát örvendek a találkozásnak! - mondom, mikor hátat fordít és bemegy.

- Nyugi, csak még ismeretlen vagy számára! - mondja mosolyogva, majd betessékel. Táskámat szorongatva megyek előre, majd bevárom Louis-t, aki összekulcsolja a kezünket, de hamar elengedi, amikor egy kislány szalad elénk.

- Louis! - kiáltja, a mellettem álló pedig eldobva táskáját felkapja.

- Daisy! - ölelkeznek egy darabig, majd jön még egy kislány, aki szinte kiköpött mása.

- Khm.. - mondja a kislány.

- És persze Phobe! - őt is felveszi, és mindkettőt szorosan magához öleli. Elmosolyodom, de ekkor újabbat köhintenek. Előre nézek, de most a köhintés nekem szólt.

- Hello Lottie vagyok, és gondolom te vagy a bátyám barátnője! - mondja mosolyogva.

- Becca és jól gondolod! - mondom kezemet nyújtva, de az ölelést választja.

- Takarodj már arrébb én is meg akarom ismerni Lou barátnőjét! - mondja egy újabb lány hang.

- Fizzy! Hogy beszélsz a vendég előtt? - szólal meg idegesen Johannah.

- Semmi baj, Anya! Hozzászokott! - nevet fel Lou. Gyanús pillantással nézz rám, de én nem törődök vele. Ő kezdte a hát fordítással.

- Becca! - nyújtom a barna hajú lány felé a kezem.

- Fizzy! - de ő is inkább megölel. Ezután a kicsik jönnek.

- Kérsz valamit inni? - kérdezi Lottie, mire e fejemet rázom.

- Köszi, de nem. - mosolyogva biccent, majd mind Loura nézzünk.

- Felmész a lányokkal? Mert most arra várnak, hogy engedélyt adjak! - mondja nevetve rám nézve.

- Nem kell a te engedélyed, van saját akaraterőm! - nevettek fel, a lányok pedig összevigyorogva már húznak is felfelé.

- Mióta vagytok együtt a bátyámmal? - kérdezi Fizzy.

- 2 hete asszem'. - mosolyodom el. Egy hatalmas szobába térünk be, ahol két ágy van és felettük nagy betűkkel Fizzy a másik felett pedig Lottie. Mellettük egy - egy ajtó. 

- Ez lenne a mi szobánk. A két ajtó mögött van a saját kuckónk, mert folyton veszekedtünk a fürdőszobán meg mikor hoztuk fel a fiúkat, így anya ezt találta ki. - magyarázza Lottie. 

- Csúcs szuper szobátok van lányok! - mosolyodom el. 

- Oké, nem a szoba miatt ráncigáltunk fel! Mesélj magadról! - mondja Fizzy elültetve az ágyra.

- Hát...19 vagyok és táncolok. Nagyon nincs mit mesélnem. - le akarom zárni a témát. Nem kell, hogy megtudják, hogy hol dolgozom meg ilyenek. Nem tagadom, nem vagyok büszke a munkámra.

- Akkor hogy ismerkedtetek meg ezzel a féleszűvel? - kérdezi nevetve Lottie.

- Hát..a szülinapján. Táncoltam neki - mert az apukátok felkért rá - és mondhatni már akkor vonzódtunk egymáshoz. - mondom nevetve.

- Ez oly romantikuus! - mondja Fizzy édes mosollyal.

- Pasi hiánya van szegénynek, így előre kell szólnom, hogy ha felhozom Mikeyt! - suttogja oda nekem Lottie.

- Hát szép csaj vagy, biztos hamar rád talál ismét a szerelem! - mondom mosolyogva. Biccent, majd ezek után jönnek a csajos témák. Bírom ezt a két csajt. Lottie modell szeretne lenni, Fizzy pedig feleség. Mindkettő megmosolyogtatott, majd jöttem én. Rövidre zártam a témát, de láttam a szemükben, hogy ennél többet akarnak, de szerencsémre ekkor megjelent Phobe vagy Daisy.

- Anya szólt, hogy gyertek vacsorázni! - biccentenek és el is indulnak, engem viszont a kislány megállít.

- Ugye, nem fogod elrabolni Lout? - kérdezi halkan, hogy nővérei ne hogy meghallják.

- Miért rabolnám el? - kérdezem mosolyogva és leguggolok, hogy vele egy szintbe legyek.

- Hát mert most csak rólad bír mesélni, és azt mondta nagyon szerethető vagy, meg hogy kedves meg ilyenek. - mondja elhúzva a száját.

- Ne félj, nem fogom elrabolni, sőt majd megmondom, hogy többször látogasson meg titeket! - nevettek fel, mire ő is elmosolyodik.

- Miután végeztünk a vacsival, muszáj lesz megmutatnom neked a barbi gyűjteményem! - megfogja a kezem, majd elindulunk én pedig gyorsan felállva, hogy el ne essek és követem a tempót. - Meg van a plüss gyűjteményen! Phobenak van egy csomó színezője, így azokat elcserélve nem veszekszünk. Ő barbizik, én színezek! - és csak mondja, én pedig figyelem. Daisy egy igazi pletykafészek lesz tinédzser korában, és ebbe biztos vagyok. Mire odaérünk, az asztalhoz még mindig mondja, hogy néha meg tépi Phobet, azért a sarokba kell állnia 5 percig.

- Oké, Daisy szerintem már elég ideig lefoglaltátok, Beccát! - mondja Lou megfogva a másik kezem.

- Semmi baj, Lou! Élvezem a lányok társaságát! - mondom mosolyogva.

- Üljetek le, mindjárt tálalok! - mondja Johannah.

- Ne segítsek? - kérdezem ráemelve a tekintettem. Gúnyosan tekintette mindent elárul, de kedvesen utasít vissza. Leülök és az egyik oldalamon Lou, a másikon Phobe kap helyett. Örülök, hogy ő ül mellettem. Őt is meg akarom ismerni, ahogy Johannahát is, de ő rideg. 

- Lou kedvencét főztem, ha nem bánjátok lányok! - tér vissza az anyuka mosolyogva. Leteszi az ételt, majd leül és szedni kezd először ő, majd a lányok, én és végül Lou.

- És mivel foglalkozol, Rebecca? - kérdezi Johannah.

- Táncol! Lou igaz, hogy jól táncol? - kérdezi Lottie felcsillanó szemmel.

- Fantasztikusan! - jelenti ki mosolyogva, és ravaszul rám néz.

- Majd mutatsz néhány lépést? - kérdezi mellettem Phobe. Elmosolyodom és lenyelve a falatot biccentek.

- Holnap délelőtt jó lesz? - kérdezem, mire hatalmas vigyorral biccent.

- És mióta táncolsz? - faggat tovább Johannah.

- Hát 15 éve. - mondom mosolyogva. Meglepődik, de ördögi mosoly jelenik meg az arcán. Ne!

- És pontosan hol is dolgozol? Hogy hívják a táncklubbot? - kérdezi tovább. Mondtam, hogy nem! Lou az anyára néz sokkoltan és idegesen én viszont letéve az evőeszközt vigyorogva nézek Johannah szemébe.

- Nem táncklubban dolgozom, Johannah. Gondolom Louis már elárulta, hogy egy klubban dolgozom, aminek ő a főnöke, még pedig a Black Roseban! - jelentem ki. Meglepődik merészségemen, de bekapva egy újabb falatot tovább kérdezz.

- És ez a klub, milyen táncosokat vesz fel? - kérdezi mosolyogva.

- Anya elég lesz! - jelenti ki Louis.

- Azt szeretné, hogy kimondjam a lányok előtt? - kérdezem felvont szemöldökkel. 

- Ha nem tudsz rá jobb szót, akkor igen! Szeretném, ha a lányok tudnák, milyen barátnője van a bátyjuknak! - megcsóválom a fejem nevetve, majd Johannah szemébe nézek.

- Szükséges ez? - kérdezi Lou hátra dőlve.

- Igen! - mondjuk mindketten.

- Szóval egy rúdon táncolok - igen kevés szerkóban - férfiak kényeztetésére. Ők nem érnek hozzám, én sem hozzájuk. De ezen kívül, ez a tánc stílus remek az izmok növelésre. És természetesen bármilyen táncot el tudok táncolni. Mert még nem kellett munka után néznem, addig táncoltam utcait, hiphopot, párost és még sorolhatnám. - mondom nevetve.

- Akkor te egy utcasarki vagy? - kérdezi Fizzy.

- Nem! - jelentjük ki egyszerre Louissal, a kezemet még meg is szorítja.

- Csak táncolok, mert imádok táncolni. Kizárom azt, ami körülöttem folyik, egyedül így bírhatom ki, hogy ne hányjam le azt a sok disznót. - mosolyodom el.

- És miért nem léptél ki mikor összejöttél Louissal? - kérdezi Johannah. Mélyen nézek a szemébe, és mosolyogva válaszolok.

- Nem azért járok a fiával, hogy rajta éljek, mint egy hadd ne mondjam ki! Azért vagyok a fiával, mert szerettem. Nem érdekel, mennyi pénze van, azt sem, hogy valójában mi a munkája. Őrülten beleestem és ezen már senki nem tud segíteni! - mondom mosolyogva. - Most pedig ha megbocsájtotok! - felállok és kisétálok a nappaliba. Azt a kurva. Ez kemény menet volt. 

- Hé, jól vagy? - jön egyből utánam Lou.

- Ha megmutatnád a szobánkat, fent megvárnálak. Remélem megérted, hogy elment mindentől a kedvem. - elmosolyodik, majd felrángat.

- Ez a régi én szobám. Maradnék, de van egy kisebb vita anya és a gyerekek között! - nevet fel.

- Mi? Miért? - kérdezem meglepetten.

- A lányok imádnak! És az még rátesz, hogy így kiálltál magadért! Anya úgy ül ott, mintha oda fagyott volna, a lányok is, csak ők beszélnek is. - felnevet, majd a szemembe néz. - Nem ítélnek el, szóval ne legyen semmiféle érzésed! - mondja megcsókolva. Oké, Lou ezt mond te is, ha egy kurva vagy és az anyám úgy nézned rád. Oké az a felállás pedig elég furcsa lenne. 

- Ne agyalj, szarul áll! Nézz szét vagy valami! Siettek, de szerintem még lesz egy kis dolgommal, anyával! - mondja és újabb puszit nyom számra, majd itt hagy. Leülök az ágyra és megtörlöm a szemem alatt. Nem fogok sírni! Nem fogok sírni! De még is úgy érzem, ma minden ki fog jönni belőlem. Minden fájdalmam...

Sziasztok, Bogyók! Mit szóltok Lou anyukájához, most szólok, nem hagyom így, mert nagyon bírom! Mindegy következő héten, pénteken újra itt! ♥♥♥♥