74. Wonderful

Ha van valami, amit megtanultam a millió hibából

Te vagy az egyetlen akit akarok a nap végén

Másnap reggel egyszerre keltünk fel Louis - val. Némán, néha egy - egy csókot lopunk a másiktól, miközben a nap épp csak felbukkan a horizonton. Boldog vagyok, de a mai nap nem lesz ez, s ezt tegnap is tudtam. Ma elbúcsúzik attól, aki felnevelte, akitől egykor félt. Ma látni fogja a holtestet, de erős lesz, mert felkészült rá, s most már arra is készen áll, hogy átvegye a vezetést.

- Mikor lesz a temetés? - kérdezem halkan, miközben az utat kémlelem.

- Szeretném, ha még ezen a héten lezajlana. Először elmegyünk apám holttestéhez, majd a családomhoz, hogy tudják. Majd amint lemegy ezen a héten a temetés, következő héten, pedig egy esküvő vár rám, majd a maffia.  - sóhajt fel.

- Segítek. Leszervezem a temetést. - hálásan biccent, majd beparkolunk a házam elé. Belépünk s épp csak kibontottam az italom, a fiúk s Olívia rögtön berontott.

- Isten hozott titeket! - keserű mosollyal arcán ölel meg Hazza, majd Niall, Liam és a csaj is.

- Akkor? - kérdezi Liam csendesen.

- Hát elmegyünk, aztán elrendezem a temetést, de próbálom minél hamarabb, mert nektek is el kell indulnotok. - válaszolom az ajkamat rágva.

- Oké, akkor maradjunk. Ma egy kis berúgás, haver? - kérdezi Niall átkarolva a nyakát Lounak.

- Hát, nem tudom. - nevet fel gyéren.

- Ne szerénykedj, mész és berúgsz, mi meg elleszünk Olíviával, igaz? - kérdezem rákacsintva.

- Persze. - nevet fel, a fiúk pedig tovább győzködik Louist. Ekkor ront be egy hisztéria.

- Louis Tomlinson, most azonnal told haza a seggedet! - áll vele szembe. Mindenki némán nézi a lányt, aki szinte tökéletes külsővel lépett be a házba, mintha kicserélték volna a tegnapelőtti lánnyal.

- Ide figyelj, Anastasia! - kezd bele Lou.

- Nem, te figyelj ide! Azt hiszed, hogy nem fogom elmondani ezt apámnak? Hogy mindig itt vagy? Hogy mindig azzal a szukával látlak? - kérdezi idegesen. - 1 hete hozzám se értél!

- De, pár napja, mielőtt kiderült volna, hogy az apám meghalt szívrohamba! - fogcsikorgatva mondja, de olyan higgadtság van hangjában, hogy még engem is megdöbbent.

- Az apád... halott? - először meglepődés, majd öröm, boldogság, végül egy szomorkás mosoly terül szét arcán.

- Részvétem. - a nyakába karolna, de Louis ellöki magától.

- Láttam, Sia az arcodat, nem kell a kamu sajnálatod. Viszont gondolkodtam, nem a következő héten lesz az esküvő. Most halt meg az apám, fel kell dolgoznom és még ott a maffia is. Szóval az esküvő két hét múlva lesz, s leszarom mit gondolsz, felőlem még az apádnak is beköphetsz, de én meg megfogom neki magyarázni, hogy a lánya, aki terhes segg részegre issza magát. - mondja undorodva.

- Nem is a te gyereked, mi a francot foglalkozol vele? - ordibálva vágja Lou fejéhez, majd heves fejcsóválásba kezd. - Nem úgy értettem, persze, hogy a tiéd.

- Menj el, Anastasia. - Olívia hangja hideg, s leszégyenítő.

- Nem a te házad! - vágja rá.

- Ő kedvesen kért meg, de tőlem ne számíts arra, ribanc! - mondom ujjaimat megropogtatva.

- Erőszakos ringyó! - mondja fogcsikorgatva. - Beszélni fogok az apámmal! - ezzel pedig lelép. Egy ideig némán vagyunk, majd Liam szólal meg.

- Nem hittem, hogy van ilyen, hogy elszólja magát, hogy nem te vagy az apja, haver! - belemarkol Lou vállába, aki egyetértő mosollyal biccent.

- S megoldható holnap temetése? - kérdezem csendesen, az orvos biccent, majd szemeiben néz.

- Viszont sok dologgal jár. A koporsó meg ilyenek. - kezd el hablatyolni.

- Minden meg lesz. - mosolyodom el haloványan, majd kezet rázva indulok meg Lou után.

- Menjünk anyához. - bepattanunk a kocsiba, majd csak a ház előtt állunk meg. Kiszállva öleléssel köszöntünk mindenkit, majd elmondjuk a szomorú hírt. Johannah az egyetlen, akinek könny szalad le arcán, de Lou hamar megvigasztalja. Lottie és Fizzy, aki csak némán ülnek a két gyerek, pedig csak van és nézik a tévét. Nem ismerték az apjukat, mert akkor váltak el, de talán így volt a legjobb.

- A temetést el kell intéznem, fiam! - morogja Johannah.

- Megoldom. Csak gyászoljon, és ha minden igaz, holnap már elbúcsúzhatunk tőle, kis családi körben. - hálás pillantást lő felém, majd arcát újra Lou vállába temeti.

- Gyere lányom, segítek! - morogja intve nekem Poulston nagyi. Vele tatok be a konyhába. Egy ideig sürög - forog, majd szemembe néz.

- Hogy fogadta Louis? - hangja csendesen, aggódóan cseng.

- Nagyon rosszul. - mély sóhaj szakad fel belőle.

- Anastasia már tudja? - körmei türelmetlenül, de egyenletesen ütik a márvány pultot.

- Tudja. Louis elküldte a búsba. - morgom.

- Maradj mellette. - néz mélyen szemembe, én pedig biccentve gyér mosolyt erőltettek arcomra. Biccent, majd sóhajtva vissza megy. Belőlem egy mélyről jövő sóhaj szakad fel, majd előveszem a telefont s felhívom Rogert.

- Hello, Becca! - köszön kedvesen.

- Nem ismersz egy papot, nagyfiú? – kérdezem, a másik oldalról pedig felnevetnek.

- Az esküvői papom megfelel? Csak nem össze akartok házasodni? - kérdezi nevetve.

- Nem, Louis apja tegnap előtt elhunyt, holnap lesz a temetése. Ha úgy van, gyere el, majd elküldöm hány órakor. - mondom halkan.

- Oh, baszki. Sajnálom, nem tudtam. Holnap mindenképp ott leszek, szóval majd küld el a címet, meg az időt.

- Küld a pap számát. - mondom nevetve.

- Jójó! - ezzel leteszi pár percen belül pedig már nálam is van a szám, én pedig nem késlekedve hívom is a papot.

Egy temetés, vagy csak vegyük alapból a halált mindig szomorú. Főleg, ha olyan ember hal meg, aki a szívedhez közel állt, vagy csak sokat jelentett a számodra. De most csak annyit tudnék mondani, hogy az sokkal rosszabb, ha a számodra fontos embernek halt meg valakije, s te nem tudod őt megvigasztalni egy pillanat alatt, mert ehhez idő kell. S a legrosszabb, ha az időből nincs sok, már pedig nem maradt sok. Ma kettőkor volt a temetés, s még az időjárás is a mi oldalunkon áll. London utcáit, mintha vízözön borította volna el, a száraz, tikkadt földet ragacsossá, járhatatlanná tette. A felhők mozdulni se akartak a helyükről, szélcsend volt, Szélcsend és eső. Míg lezajlott a temetés csak csepergett az eső, így páran esernyő nélkül néztük, ahogy leeresztik a koporsót, ahogy a pap elmond egy realista beszédet. Szép volt a maga módján. Majd földet dobva a koporsóra, ki-ki elindult a maga útjára. Johannah és a lányok azonnal leléptek. A srácok megölelve Louist hagytak minket magunkra. Mi ketten csak álltunk és néztük, ahogy a koporsót betemetik, majd csak a föld puklisodik. Majd megfogta a kezem, s elindultunk gyalog. Most pedig itt vagyunk nálunk, Lou fent én pedig épp most tettem le a telefont, Liamék elindultak Európába.

- Ki volt az? - megfordulok, Lou áll a haját törölgetve, derekán egy törölközővel, testén még néhol megcsillannak a vízcseppek. Fantáziálni való látvány, az már biztos.

- Liam. Elindultak. - mondom nyelve egy nagyot.

- Hm, akkor nem is fogunk róluk hallani pár napig, nem? - kérdezi s közelebb jőve derekamra teszi a kezét.

- Hát, csoda lesz, ha visszaérnek az esküvőre, BooBear! - kuncogok fel.

- Nyugtass meg, hogy te is arra gondolsz, milyen jól mutatnának a rajtad lévő ruhák a földön, a törölközők mellett? - kérdezi rekedtes hangon, fülembe morogva.

- Hát, nem mondom nekem is eszembe jutott. - mondom kuncogva.

- Viszont mit szólnál, ha előtte elmennénk vacsorázni? - kérdezi normális hangon. Oh, hogy az a.. !

- Vacsorázni? Most ez randi meghívás szeretne lenni? - vizes tincsei közé túrok nevetve.

- Imádtam azt a kis kocsis kiruccanást, de most sokkal elegánsabb helyre megyünk, szóval magas sarkú! - jelenti ki vigyorogva.

- Remek. Sose fogok megszabadulni attól a borzalomtól. - szem forgatva húzom közelebb és adok csókot ajkaira. - Na, engedj, hagyj, tusoljak le én is! - elmegyek mellette, fenekemre rácsap, s mikor szemeibe nézek, rám kacsint. Felrohanok, majd gyors zuhany után felveszek egy piros fekete rövid ruhát, fekete magas sarkút, kiegészítőket, majd kifestem szemem, szám, és kezembe véve a boríték táskát, felveszem vállaimra és lelépkedek. Mire lent vagyok, Lou is elkészült és a telefonját nyomkodja unottan, de mikor felpillant, szeme rajtam is marad.

- Elképesztően gyönyörű vagy! - nyögi ki, majd felpattanva, derekamra csúsztatja a kezét és megcsókol. Ha most nagyon nyálas lennék, mondanám, hogy pillangók repkednek össze-vissza a hasamba, s hogy térdeim összekoccantak, s ha még nyálasabb lennék, még valamelyik lábamat is felemelném, de nem teszem. Viszont a csóktól tényleg bizsergést tört ki a hasamba.

- Induljunk! - morogja, majd összekulcsolva kezünket indulunk meg. Beülünk a kocsiba, a lány hangja szenvedélyesen szól, betölti a teret, én pedig kifelé bámulok. Elmegyünk pár pizzázó mellett, pár étterem mellett is, ahol barátok vagy szerelmes párok beszélgetnek, nevetgélnek. Majd Louisra pillantok. Hogy szerethettem belé? Hogy szerethetett belém? Oké, hülye kérdés mind kettő, de akkor is. Louisba mindenki szerelmes lenne, ha tudna róla a világ, s ha tudnák, hogy valójában egy szeretni való, s ölelni való srác, aki egy igazi rossz fiú. A lányok ezrei olvadnának el. S vagyok én, aki meghódította ennek a srácnak a szívét, s Ő is az enyémet. S nevetnem kell, ha csak arra gondolok hol találkoztunk. Táncoltam neki, ő felizgult és csak meg akart dugni.

- Min mosolyogsz, Édes? - kérdezi kanyarodva, s egy gyors pillantást lő felém, majd újra visszatér az útra.

- Meg akartál dugni. - mondom halkan.

- Mikor? - felnevet, mire beleütök a vállába. - Na! De tényleg, mikor? - mondja megmasszírozva, majd újra két kézzel a kormányon vezet.

- Mikor táncoltam neked. Hallgatóztam, és csak meg akartál fektetni. - nevetek fel.

- Meg sem lepődök már, hogy hallgatóztál. Mikor nem? - kérdezi nevetve. - De amúgy igen, tényleg úgy indult és bevallom az elején hazudtam is, mikor azt mondta, hogy a srácoknak hazudtam. - rám pillant, hogy értem - e, mire biccentek. - Szóval tényleg csak meg akartalak dugni, s még a neved is arról árulkodott. - mormogja.

- Daisy. - mondom ki, mire felnevet. - Azért, csak lassíts. A húgodat is így hívják. - mondom felnevetve.

- Tudom, de azért nem akarom, hogy meztelenül táncoljon azok előtt a kanos faszok előtt.

- Ugye most tudod, hogy magadat le kanos faszoztad? - kérdezem felnevetve.

- Hé, én még mikor beültem nem voltam kanos fasz. Csak akkor lettem az, mikor te abba hagytad a táncolást, engem meg ott hagytál felállt farokkal. - mondja, mire felnevetek.

- Cserébe egy hétig baszhattál, szóval az állás egyenlő. - nevetek fel, ekkor lefékezz, majd rám pillant.

- Kuss, és mozdítsd a formás fenekedet, és pattanj ki a kocsiból. - elvigyorodom, majd megcsóválom a fejem.

- És hol marad a kedves úriember szerep? - pislogok párat.

- Azt már akkor elvesztettük mikor felvetted ezt a ruhát, - morogja ajkaim közé, majd megcsókol. Kuncogva távolodom el, nyitom ki a kocsi ajtót és szállok ki. A Benares étterem. Hm, sok jót hallottam már róla, de soha nem jártam még itt. Sose volt rá időm. A neve arany betűkel kiemelve, most megragyogtatva csábítóan hívja fel az emberek figyelmét, hogy lépjenek be. Louis hamar megkerüli a kocsit, majd a karját mutatja felém. Nevetve belé karolok és indulunk meg a bejárat felé. Belépünk, majd megkerülve az asztalokat, egy eldugott sarokba ülünk le, két személyes helyre, egymással szembe. 

- Szép hely. - jegyzem meg mosolyogva.

- Mindig is el akartam ide jönni veled. Kiskoromba apám elhozta ide az egész családot, s isteni ételeket ettünk itt. Meg a torta is jó. - nevet fel, majd kezébe veszi az étlapot. Én is ezt teszem, majd végig futtatva az ételek nevén a szemem, elmosolyodva le is teszem. Ekkor felbukkan egy pincér. Fura, de kiskoromban is mikor étterembe mentünk, mindig azt gondoltam, hogy a pincérek egyben pingvinek is. Mindig fekete - fehér ruhában szaladgálnak.

- Mr és Ms Üdvözlöm önöket a  Benaresban, ma este én leszek a pincérjük. Mit hozhatok önöknek? - Louis felém pillant, mire a pincér kezébe adom az étlapom.

- Spagettit kérnék. - biccent, majd Loura néz.

- Szintén. - morogja.

- Azonnal hozom. Bort mellé? - kérdezi, mire Louis felmutatva az étlapot megmutatja. A pincér biccent, elveszi az étlapot, majd lelép.

- Csodálatos ez a hely. - mondom körbe nézve, majd szemeibe pillantok.

- Éreztem, hogy tetszeni fog. Következő randi helyszín? - felhúzom szemöldököm, majd felnevetek.

- Párizs, az Eiffel - torony. De nem muszáj vacsoráznunk, csak sétáljunk és veszünk el a város fényei között, majd este olyan szeretkezésbe legyen részünk, mint azelőtt soha. - meglepődve mosolyra húzza a száját, majd előre hajol.

- Úgy, ahogy akarod. Mikor induljunk? - fejcsóválva megrázom a fejem, és ujjaimmal ütemesen dobolva nézek mélyen a szemébe.

- Holnap el kell kezdened Anglia ügyével foglalkoznod. - mondom elhúzva a számat.

- Tulajdonképpen a te kezedben van Anglia. - vágja rá.

- De csak Augusztus 10 - ig. Utána már tiéd minden gond. 

- Aham, akkor addig neked kell intézkedned. - a pincér tűnik fel újra, rakja le elénk az ételt, a bort, majd jó étvágyat kívánva eltűnik.

- Jól van, akkor holnap kinyírunk pár baromarcút, de most csak te meg én. - Louis biccent, a kezébe veszi a bort, majd öntve nekem és magának felém nyújtja a pohár.

- Egyetértek. - koccintunk, majd egy ajkaimra puszit nyom egy rövidet, majd ajkaihoz emeli a poharat és bele iszik. Leutánozom mozdulatát és vigyorogva tesszük le egyszerre a poharat és kezdünk el beszélgetni a semmiről. Átlagos témákról beszélgettünk, hogy mit szeretünk, mit nem. Mit gondolunk erről, vagy arról. Nem került szóba a maffia, Anastasia. Csak a család, a múlt, a gyermekkorunk és ettől volt olyan csodálatos ez az este. 

Sziasztok! Hát meghoztam az új részt :) Remélem tetszett, és még egy bejelenteni valóm van, már csak 6 rész maradt a történetből :c Jövőhéten újra itt addig is sok puszi és köszönöm az eddigieket! ♥♥